Szerelmi kötés - és a szerelmed visszatér!


FalusiVakáció csoport

Akiknek sikerült

Szerelmem elhagyott, mert megcsaltam, azt mondta többé ne keressem.
Nem is vette fel a telefont, az ajtót nem nyitotta ki. 2 hónapig semmire nem reagált. Ekkor kértem meg Volen spiritisztát a szerelmi kötés létrehozására.
Két hétig semmi változás nem történt. Aztán harmadik héten azt vettem észre, hogy Facebookon lájkolgatja a képeim. Tudtam, hogy ez egy jel. Elmentem hozzá, beengedett, így indult újra minden, hosszú-hosszú átbeszélgetett nappalok-éjszakák. Szép lassan engedett ismét közel magához. Pár hétre rá újra egy pár lettünk. Elmondhatatlanul boldog vagyok!
(Kristóf 46)


Laci volt az életem, de a kapcsolatunk vergődött amiatt, hogy a szülei nem akarták, hogy velem legyen. Köztük és köztem őrlődött, mígnem, egyszer azt mondta elég volt, szeret engem, de nem bírja tovább, jobb lesz külön.
Hajthatatlan volt bármit mondtam neki.
A szerelmi kötésben láttam az esélyt. Volen létrehozta nekem a kötést.
Lacival beszéltünk időnként telefonon, de ő inkább csak barátkozni akart.
Így ment egy hónap, amikor egyszer hirtelen megkeresett, rámnézett az ajtóban és megcsókolt. „Csak te kellesz, nem érdekel ki mit mond” –mondta.
Azóta nagyon szilárd lábakon áll a kapcsolatunk. A szerelmünk virágzik.
(Éva 39)


Újra találkoztam a régi nagy szerelmemmel, már 15 éve volt. Hatalmas szerelem volt, de csúnya veszekedések vetettek véget neki.
Én most is ugyanúgy oda voltam érte, Gábor is érzett irántam tudtam, de ő két lábbal a földön járt és azt mondta ugyanúgy járnánk, így legyünk barátok.
Próbáltam csábítgatni de semmi. Aztán Volen mágus elvégezte a szerelmi kötés szertartást. A pasit mintha kicserélték volna.
Feltűnt egyből, hogy milyen kedves lett hirtelen, mintha minden szava mögött több lenne, csak nem mondja el. Velem akart lenni állandóan.
Arra került a sor 1 hónap után, hogy ő mondta, hogy próbáljuk meg újra.
Nagyon boldog voltam. Azóta is együtt vagyunk harmóniában, immár egy éve.
(Virág  41)

FalusiVakáció csoport

Szeretnél egy ilyen weblapot teljesen ingyen?
Ez a weboldal a Nanoweb honlapszerkesztővel készült.
© Minden jog fenntartva.